Régesrégen természetes volt, hogy a család nőtagjai segítenek a szülésnél. Ott voltak a fiatal nőkkel a nővéreik, nagynénjeik, keresztanyjuk, anyósuk, édesanyjuk. Manapság orvos, szülésznő, a kismama párja, dúla kíséri a szülést.
Egy csodaszép és kellemesen meleg nyári estén a Duna-parton ülve kaptam a telefont Sáritól, hogy lassan készülődjek, mert kezdenek összerendeződni az összehúzódások. Velem volt a dúlatáskám, elindultam feléjük és mire megérkeztem, valóban szép, ritmusos vajúdásban találtam rájuk. Sári lezuhanyzott, de nem csitultak a fájások, így egy kis kényelmes beszélgetés, teázás, időmérés, figyelgetés után minden pakkot, zsákot és bőröndöt összeszedtünk és autóba ültünk.
A kórházba érve kiválasztottuk a legszimpatikusabb szülőszobát, ahol franciaágyat, labdát, kötelet, bordásfalat, kádat, puffot is találtunk – minden adott volt a vajúdáshoz.
Elhelyezkedtünk, kipakoltunk, a ctg viszont azt mutatta, hogy az összehúzódások szinte teljesen leálltak. Kissé csalódottak voltunk, de tudtuk, hogy ez a helyszínváltoztatással is járhat, így próbáltuk otthonossá tenni a terepet, hogy Sári is visszataláljon az otthoni környezetben meglelt ritmusához. A párjával, Andrással sétáltak, beszélgettünk, csípőkörzésekkel segítettük a vajúdás újra elindulását. Bár érkeztek finomabb és rövidebb kontrakciók, de érezhető volt, hogy lanyhult az intenzitásuk. Ezzel együtt nőtt a türelmetlenség, a feszültség is Sáriban. Ekkor illóolajos masszázzsal folytattuk, hiszen az ellazít, segíti a befelé figyelést, ami nagyon fontos ezekben az órákban. Sárinak jólesett az érintés, az illat is elkezdte kellemesen belengeni a szobát, és annyi megnyugvást hozott is, hogy úgy döntöttünk, besötétítünk és aludni térünk, hogy pihenjünk és újra előcsalogassuk az összehúzódásokat. A pár összebújt az ágyon, susmutoltak kettecskén, András bíztatta Sárit, kedvesen lelket öntött belé. A szuszogásból hallatszott, hogy szépen zajlik a vajúdás, mintha kezdett volna visszalopakodni a folyamatossága az éjszaka leple alatt.
Ahogy reggel elindult az élet, a világossággal együtt bekúsztak a szülőszobára az ébredező város hangjai, az autók zaja, a járókelők sietős léptei, a kórház is kicsit zsizsgős lett, úgy ez a burok mintha kipukkant volna körülöttünk és együtt maradtunk a kérdéssel: vajon miért nem halad jobban a vajúdás?
Végül Sári úgy döntött, az édesanyjára van szüksége. Meg is érkezett és hozta magával a lényében azt az anyai odafordulást, melegséget, biztonságot, amire Sárinak szüksége volt ahhoz, hogy egy jóleső sírásban kiengedje a feszültséget, ami benne volt. Édesanyja ölelésében tudott igazán jól befelé figyelni és másfél óra alatt elérte a teljes tíz centis tágulást.
Manapság nem jellemző, hogy az édesanyánkat hívjuk a szülésünkhöz, de valójában a szülésznő, a bába, a dúla mind azt a fajta anyai gondoskodást biztosítják a szülő nők számára amire ebben a rendkívül érzékeny helyzetben szükségük lehet: fizikai és érzelmi támogatás, megtartás, gyengéd érintések, otthonos és biztonságos tér megteremtése, komfortérzet biztosítása, gondoskodó jelenlét. Csodálatos ereje van ennek a támogatásnak és szívmelengető ilyen anya-lánya történetet is elmesélni.
Írta: Nyitrai Eszter pszichológus, dúla
(A szüléstörténetek minden esetben a szülők engedélyével és egyeztetés szerint más nevekkel, vagy név nélkül kerülnek ki az oldalamra.)