Könyvek

Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában

Jean Liedloff - Az elveszett boldogság nyomában

Jean Liedloff amerikai pszichológusnő tanulmányai után egy váratlan kalandnak köszönhetően két és fél évet élt a dzsungelben. Az indiánok közt eltöltött idő alatt átértelmezte azt a tudást és világszemléletet, amit az egyetem és a nyugati élete alatt érzett magáénak. Az emberi természetről, életmódról és szükségletekről szóló felismerései, új tapasztalatai segítségével fogalmazta meg a kontinuum-elvet.

A kontinuum-elv röviden arról szól, hogy ha a szülők, a közösség elismeri, majd táplálja és kielégíti, ezáltal pedig megerősíti a csecsemők veleszületett, ösztönös, evolúciós igényeit, akkor a baba nyugodt,  elégedett, boldog emberré válik. A szerző érzékletes példákkal, erős érvekkel és a társadalmaink különbözőségeire való rámutatással segíti megérteni kisbabáink természetes ösztöneit és igényeit, illetve azt, hogy hogyan élik meg a világot, hogyan érzékelik a történéseket önmaguk körül. Megtudhatjuk, milyen későbbi hatásai vannak a csecsemőkori megéléseinknek, tapasztalatainknak a felnőtt életünk során. Megismerhetjük az indiánok nevelési elveit illetve azokat a tapasztalatokat, elméleteket, amik ezek mögött vannak és összehasonlíthatjuk őket modern szokásainkkal, elképzeléseinkkel. Érdekes görbe tükör ez, hiszen a természetes ösztönökhöz képest valóban sokat változott a csecsemőgondozás, gyermeknevelés a civilizált társadalmakban.

Önismeretnek kitűnő, tovább gondolásra feltétlenül alkalmas, egzotikus útikönyv gyanánt pedig színes és izgalmas!

 

 

 

Leave a Reply