Mire jó és mire nem jó egy dúla?
Vegyük a kérdést górcső alá apai szemmel. A dúla olyasvalaki, aki idejének jelentős részében annak olvasott utána és arról tanult, hogy miként zajlik a terhesség, mi fán terem a szülés, és hogyan lehet mindezeken legjobban átsegíteni a leendő anyát. Egy hivatásos dúla már részt vett néhány szülésen, így a gyakorlatban tudta ellenőrizni, hogy amit elsajátított az esetleg nettó őrültség, vagy tényleg működik. Mert ne legyenek kétségeink, kevés szókimondóbb kritikus létezik a világon, mint egy vajúdó nő. Ha valami nem működik, azt ott és abban a pillanatban csomagolatlanul az arcába kapja bárki.
Ezek a tények. Most a kérdés. Van e szükség dúlára egy szülés alatt?
Kép forrása: babyyourbump.wordpress.com
Kicsi az esély, hogy férfiként jelentősebben beleástuk magunkat a szülés témájába, ezért valahogy így képzeljük el: a hölgy bemegy a kórházba, vajúdik, majd megszületik a gyerek. A madarak végig csiripelnek. Elképzelésünk szerint mindezek alatt rendelkezésre áll a szülészorvos, akinek mélyen a szemébe néztünk, miközben kezet ráztunk, ott vannak a nővérek, akiknek szintén mélyen a szemükbe néztünk és kezet ráztunk, ők mindenről gondoskodnak, nem lesz probléma. (A „mélyen a szemébe nézést” mindenki behelyettesítheti a magyar egészségügyi gyakorlatról alkotott ismereteivel.)
A valóság az, hogy a szülészorvos, mint megnevezése diktálja, magán a szülésen vesz részt, amikor effektíve. A vajúdás hosszú óráiban még jelen lehetnének, és testi-lelki tanácsot adhatnának a nővérek. A valóságban ők töménytelen adminisztrációval vannak leterhelve, és a kelleténél „költséghatékonyabb” a létszámuk. Így jobbára óráról órára egy „Minden ok?” erejéig kukkantanak be a szobába.
Ezen a ponton a készülődés hosszú hónapjairól még nem is beszéltünk. Mindent összefoglalva valójában két dolog közül választhatunk.
„A” verzió szerint a terhesség hónapjai alatt támaszkodhatunk a mi szüleinkre, akik rengeteg hasznos tanáccsal láthatnak el arról, mi volt fontos harminc-x éve. A szülés alatt pedig, minden meglévő erőforrást hasznosítva, bent lehetünk mi is, mint leendő apukák. Ott teljes lelki támaszt nyújtva toporoghatunk, szorongathatunk kezet, nézhetünk együtt érzően életünk választottjára (vagy sokatmondóan körül a folyosón, hogy mikor jön már valaki, mert itt életekről van szó). Óránként betoppanhat majd egy nővér („Minden ok?”), állítva egy kicsit a kütyükön. Ő megpróbál majd egy leterhelt vadidegentől telhető legjobb módon öt percben problémákat megérteni és tanácsokat adni, majd kiviharozni.
Ebben az „A” verzióban rengeteg a pozitívum, a mi szüleinkkel szövődő szorosabb érzelmi szálaktól kezdve a feleséggel közösen átélt kihívások kötödést erősítő hatásán át.
A „B” verzió szerint már a terhesség ideje alatt rendelkezésünkre áll valaki, aki sokat tapasztalt, tanult a szülésről, aki csak azért van, hogy mi hülye kérdéseket tehessünk fel (hogyan kell pelenkázni?). Ezzel a valakivel azután a több találkozó és hosszas beszélgetések révén kialakul bizonyos fokú bizalom. A szülés alatt ezért ennek megfelelő légkörben látja majd el tanácsokkal életünk választottját (hogyan feküdjön, hogyan forduljon), masszírozza, tájékoztatja (igeneznormális, mostjönazhogy), vagy majd csak mosolyogva átadja az otthon felejtett müzli szeletet / törülközőt / Rage Against the Machine válogatást.
A „B” verzióban talán még több a pozitívum, de persze mindenki maga döntheti el.
Egy apuka