Csapjunk rögtön a közepébe! Számításaink szerint pont ma vagyok 20 hetes várandós: a hivatalos negyven hét közepén állok, akár egy kilátón: látom az eddig megtett utat, és sejtem, ami előttem áll. Érzem, hogy a várandósság esetében a számok önkényesek, körülbelüli jelzőtáblák, ceruzajelek a csomagolópapíron. Ez alkalommal a saját szolgálatomba állítom ezt a húszast, ez a mi mérföldkövünk.
A kép forrása: flickr by ingrid8five
Megérkeztem. Erre a helyre, most, a babámhoz, a várandósságomhoz.
Az első hónapok az utazásról és gyakran a menekülésről szóltak. Hollandiában kezdtem a várandósságot, onnan hazaköltözve pedig épp kihűltek a bőröndjeink, már utaztunk is máshova hosszabb-rövidebb időre. Menekülni pedig a hányinger elől szerettem volna, mely 7 hétig kérlelhetetlen társam volt. Velem volt reggeltől éjjelig, szakadatlan. (Ezúton üzenem, hogy ideje lenne törölni a reggeli rosszullét szószerkezetet – ezt biztos dolgozó férjek találták ki, akik csak reggel látták rosszul lenni szívük hölgyét.)
Minden elérhető ellenszert, praktikát felkutattam s be is vetettem, hasztalanul: gyömbér, akupresszúrás karpánt, fehérjedús ételek, jóga… Úgy éreztem, hogy valahol kell lennie egy rejtett módszernek, ami beválik nálam. Önmagammal és a helyzettel való elégedetlenségemet növelte, hogy nem lett meg ez a titkos praktika, a hányinger nem tágított. Csak én vagyok oly ügye-fogyott, hogy nem találok rá ? – vádoltam magam. Ezzel vált a hányinger a tanítómmá: bizonyos helyzetekre nincs instant gyógyír, így teljesen rendben van, hogy nem is találom meg. Úgy gondolom, hogy ez a mély tapasztalat segítőm lesz a gyereknevelés folyamataiban. A mágikus csodaszer helyett pedig másra leltem: a kitartásomra, az alázatomra és rengeteg-rengeteg támogatásra az emberemtől. Zokogásomban, elkeseredésemben megtartott, s cimborám volt rengeteg film és sorozat megnézésében (egyedül a filmek és a számítógépes stratégiai játékok mágiája némította el a hányinger mumust).
Itt a huszadik hét kilátóján más is kirajzolódik a megtett útból, ezekről legközelebb írok.
Én Laura vagyok, ezeket a sorokat pedig Mákszem is írta velem (igaz, a billentyűzet alá bújtatva), így őt is illeti a szerzői státusz.