Pár héttel ezelőtt, az októberi nyárban kirándulni mentünk a Bükkbe. Turistaszállón aludtunk két éjszakát és nagyon jólesett az erdő közepén lenni a természetben.
Mikor péntekről szombatra virradóra felkeltünk, odakint úgy esett, mintha dézsából öntenék, ezért komótosan reggeliztünk, beszélgettünk, pingpongoztunk. Amíg így elütöttük az időt és vártuk, hogy elindulhassunk, vidám társaság érkezett a felső emeletre. Bevették magukat a szállásra, telepakolták finomságokkal a konyhát, jöttek-mentek és megjegyezhetetlenül sokan voltak. Ezt azért mondom, mert mindenki mindenkinek bemutatkozott, de mire a végére értünk, már a saját nevemben sem voltam biztos… Egy valakit volt könnyű megjegyezni: Katát, az egyetlen lányt közülük. Miután így összebarátkoztunk és ittunk pálinkát erre az egy hétvégére szóló örök barátságra, mi el is indultunk az erdőbe. Hosszú körtúrát tettünk Bükkszentkereszttől az indokolatlan elmevezésű Csúnya-völgyön át Répáshutáig, ahol viszont a méltán híres Vadász Étteremben feltöltődtünk meleg levessel és az egyik helyi specialitással: a tarkedlivel, amihez még baracklekvár is járt.
Már teljes sötétségben, indultunk hazafelé és az összes tévutat kipróbáltuk hosszabb-rövidebb távokon, mire rátaláltunk arra, ami hazavitt bennünket. Kellemesen elpilledve értünk a szállásra, ahol igen jó hangulatban volt a nép. Négyünkből csak egyvalakinek volt még ereje hozzájuk csatlakozni, mi többiek pedig váltva fürödtünk, kidőltünk, majd erőre kaptunk és beszélgettünk. Már az elsötétített szobában a pizsamamámban az ágyikóba bekucorodva talált meg kint a többiekkel duhajkodó barátunk, hogy képzeljem el, az a lány, Kata is dúla és szeretne jelentkezni majd a perinatális szaktanácsadói képzésre, ahol én idén végeztem.
Ennek a váratlan fordulatnak a hallatán kikecmeregtem a jó meleg fészkemből és kimentem megismerkedni vele. Kata elmeselte, hogy eredeti végzettsége szerint gyógypedagógus és alapvetően szemléletformálásként végezte el a dúlaképzést – ráadásul ugyanott, ahol én is. Bár még nem biztos benne, hogy majd dúlaként is fog dolgozni, nagyon mélyen hatott rá, amit tanult és új szempontok nyíltak meg a szakmájában is általa. Nagyon könnyű volt egymásra hangolódni és a lépcsőn kuporogva jót beszélgetni. Hihetetlen, hogy a világ végén, a természet lágy ölén is “minden bokorban ott terem egy dúla”! Micsoda véletlen! És milyen jó, hogy egyre többen vagyunk, akik hisznek a szülés-születés természetességében és méltóságában!